Hírek
2017. Január 25. 07:38, szerda |
Belföld
Forrás: mti
Feketelista készülhet a gyermekek ellen bűncselekményt elkövetőkről
Nyilvántartás készülhet azokról, akik korábban bármilyen, kiskorúakkal szembeni bűncselekményt követtek el, ez be is épülne a gyermekvédelmi törvény tavaszi módosításába - írja szerdai számában a Magyar Idők.
A cikk szerint a cél az, hogy ezek az emberek soha többé ne kerülhessenek a gyermekek közelébe, az erről szóló módosító javaslat pedig tavasszal kerülhet az Országgyűlés elé.
Az áldozatvédelem része a gyermekvédelmi rendszernek. A jövőbeni célunk nagyobb hangsúlyt fektetni a megelőzésre, ezért azt szeretnénk elérni, hogy olyan személy, aki bántalmazó volt korábban, ne is dolgozhasson a gyermekvédelemben - fogalmazott a lapnak Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár, elismerve, hogy ezeknek az eseteknek a megelőzésére az erkölcsi bizonyítvány kevésnek bizonyul.
Mint mondta: a javaslat a Gyermekeink Biztonságáért Kiemelt Ügyek Munkacsoportjának novemberi ülésén került elő, ez alapján született meg a tervezet. Mindemellett komoly hangsúlyt fektetünk arra, hogy a gyermekvédelemben dolgozó munkatársak a megfelelő képzést kapják, és felismerjék a bántalmazás jeleit - fogalmazott az államtitkár.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 26. 14:00, vasárnap | Belföld
Hegedűs Zsolt: szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai
Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai - közölte Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. Július 26. 11:00, vasárnap | Belföld
Sonnevend Pál egyetemi tanárt jelöli alkotmánybírónak a Tisza-frakció
Sonnevend Pál egyetemi tanárt jelöli alkotmánybírónak a Tisza-frakció - jelentette be Facebook-oldalán Bujdosó Andrea, a képviselőcsoport vezetője szombaton.
2026. Július 26. 09:34, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: a Fidesz ellenállási politikát hirdet a Tisza által épített önkényuralmi rendszerrel szemben
A Fidesz ellenzéki politika helyett ellenállási politikát hirdet a szabadság új, széles koalíciójának megteremtése érdekében a Tisza Párt által épített önkényuralmi rendszerrel szemben
2026. Július 25. 11:00, szombat | Belföld
Vitézy Dávid: jövőre korszerű IC-motorvonatok állnak forgalomba a GYSEV-nél
Jövőre a GYSEV-nél 11 korszerű IC-motorvonat áll forgalomba a Budapest-Győr-Szombathely és a Budapest-Győr-Sopron vonalon - írta a közösségi oldalán pénteken a közlekedési és beruházási miniszter.
