Hírek
2017. Szeptember 08. 14:03, péntek |
Belföld
Forrás: police.hu
Halálra késelte volt barátnőjét egy nagykanizsai férfi
Perceken belül a helyszín közelében elfogták azt a nagykanizsai férfit, aki a gyanú szerint megkéselte volt barátnőjét, aki belehalt a sérüléseibe.
Csütörtökön 11 óra 23 perckor érkezett bejelentés a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába arról, hogy Nagykanizsán, a Csány László utcában megszúrtak egy nőt, aki a földön fekszik.
A kiérkező rendőrök a helyszín közelében észlelték a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható N. Tibor 39 éves helyi lakost, aki menekülni kezdett, közben pedig egy késsel megsebesítette önmagát. A járőrök a férfit percek alatt elfogták és intézkedtek orvosi ellátásáról.
A megalapozott gyanú szerint a férfi, előzetes szóváltást követően egy késsel többször megszúrta és megvágta korábbi barátnőjét, aki a helyszínen életét vesztette.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt - őrizetbe vétele mellett - indított eljárást a 39 éves nagykanizsai férfi ellen. A nyomozók kezdeményezték a gyanúsított előzetes letartóztatásának indítványozását.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 26. 14:00, vasárnap | Belföld
Hegedűs Zsolt: szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai
Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai - közölte Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. Július 26. 11:00, vasárnap | Belföld
Sonnevend Pál egyetemi tanárt jelöli alkotmánybírónak a Tisza-frakció
Sonnevend Pál egyetemi tanárt jelöli alkotmánybírónak a Tisza-frakció - jelentette be Facebook-oldalán Bujdosó Andrea, a képviselőcsoport vezetője szombaton.
2026. Július 26. 09:34, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: a Fidesz ellenállási politikát hirdet a Tisza által épített önkényuralmi rendszerrel szemben
A Fidesz ellenzéki politika helyett ellenállási politikát hirdet a szabadság új, széles koalíciójának megteremtése érdekében a Tisza Párt által épített önkényuralmi rendszerrel szemben
2026. Július 25. 11:00, szombat | Belföld
Vitézy Dávid: jövőre korszerű IC-motorvonatok állnak forgalomba a GYSEV-nél
Jövőre a GYSEV-nél 11 korszerű IC-motorvonat áll forgalomba a Budapest-Győr-Szombathely és a Budapest-Győr-Sopron vonalon - írta a közösségi oldalán pénteken a közlekedési és beruházási miniszter.
