Hírek
2019. Február 18. 07:22, hétfő |
Belföld
Forrás: mti
Három új képviselő tesz esküt az Országgyűlésben
Három új képviselő teheti le esküjét hétfőn az Országgyűlésben. A tavaszi ülésszak első napján az igazságszolgáltatás tevékenységéről szóló beszámolókat is elfogadhatnak.
A házelnök – a parlament honlapján elérhető – napirendi javaslata alapján az ülés 13 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd három új képviselő teheti le esküjét. A kormánypárti padsorokban Hollik István (KDNP) kormányszóvivő kerül a decemberben elhunyt Hirt Ferenc (Fidesz) helyére, míg a Jobbik frakciójából távozó Staudt Gábor és Szávay István helyére Csányi Tamás és Bencsik János érkezik.
A Ház ezt követően szavazhat a Kúria, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) és az ügyészség 2017-es beszámolóiról, az ezekről szóló vitákat ugyanis már tavaly lezárták.
A képviselőknek ezután határozniuk kell a becsületsértés miatt feljelentett Budai Gyula (Fidesz) mentelmi jogáról, majd két ellenzéki képviselő: Tordai Bence (Párbeszéd) és Varju László (DK) tiszteletdíját csökkenthetik fegyelmi ügyeikben.
Az interpellációkra ezúttal is két óra, míg az azonnali kérdésekre hatvan perc áll majd rendelkezésre.
Az Országgyűlés kedden és szerdán folytatja kéthetes ülését, amely február 25-én, hétfőn érhet véget.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 26. 14:00, vasárnap | Belföld
Hegedűs Zsolt: szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai
Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai - közölte Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. Július 26. 11:00, vasárnap | Belföld
Sonnevend Pál egyetemi tanárt jelöli alkotmánybírónak a Tisza-frakció
Sonnevend Pál egyetemi tanárt jelöli alkotmánybírónak a Tisza-frakció - jelentette be Facebook-oldalán Bujdosó Andrea, a képviselőcsoport vezetője szombaton.
2026. Július 26. 09:34, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: a Fidesz ellenállási politikát hirdet a Tisza által épített önkényuralmi rendszerrel szemben
A Fidesz ellenzéki politika helyett ellenállási politikát hirdet a szabadság új, széles koalíciójának megteremtése érdekében a Tisza Párt által épített önkényuralmi rendszerrel szemben
2026. Július 25. 11:00, szombat | Belföld
Vitézy Dávid: jövőre korszerű IC-motorvonatok állnak forgalomba a GYSEV-nél
Jövőre a GYSEV-nél 11 korszerű IC-motorvonat áll forgalomba a Budapest-Győr-Szombathely és a Budapest-Győr-Sopron vonalon - írta a közösségi oldalán pénteken a közlekedési és beruházási miniszter.
