Hírek
2018. Május 16. 13:57, szerda |
Belföld
Forrás: mti
Kiskorútól kért dohányt, majd megszúrt két férfit
Jogerősen elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki a gyanú szerint vasárnap este Ózdon késsel megszúrt két férfit, miután egy kiskorú nem adott neki dohányt
- közölte a Miskolci Törvényszék sajtószóvivője szerdán az MTI-vel. Gyurán Ildikó a közleményben azt írta, a férfi egy ózdi tömbház udvarán tartózkodó kiskorútól kért dohányt, aki közölte, hogy nem tud neki adni. A gyanúsított továbbra is maradt, ezért két férfi megkérte, hogy távozzon.
Amikor ennek ellenére sem ment el, dulakodás alakult ki közöttük, mire a gyanúsított az egyik sértett bordái közé és a combjába, valamint a másik sértett hasába szúrt a zsebéből elővett késsel.
Ezután egy harmadik férfi felé is hadonászott, de egy nő féltéglát dobott felé, ezért elszaladt a helyszínről - tette hozzá.
A gyanúsított ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt indult büntetőeljárás.
A közlemény szerint a bíróság az előzetes letartóztatást azzal indokolta, a várható büntetés miatt fennáll a veszélye annak, hogy a gyanúsított a hatóságok elől megszökne, elrejtőzne. Attól is lehet tartani, hogy szabadlábon a közelében lakó sértetteket megfélemlítené, valamint újabb bűncselekményt követne el.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 26. 14:00, vasárnap | Belföld
Hegedűs Zsolt: szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai
Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai - közölte Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. Július 26. 11:00, vasárnap | Belföld
Sonnevend Pál egyetemi tanárt jelöli alkotmánybírónak a Tisza-frakció
Sonnevend Pál egyetemi tanárt jelöli alkotmánybírónak a Tisza-frakció - jelentette be Facebook-oldalán Bujdosó Andrea, a képviselőcsoport vezetője szombaton.
2026. Július 26. 09:34, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: a Fidesz ellenállási politikát hirdet a Tisza által épített önkényuralmi rendszerrel szemben
A Fidesz ellenzéki politika helyett ellenállási politikát hirdet a szabadság új, széles koalíciójának megteremtése érdekében a Tisza Párt által épített önkényuralmi rendszerrel szemben
2026. Július 25. 11:00, szombat | Belföld
Vitézy Dávid: jövőre korszerű IC-motorvonatok állnak forgalomba a GYSEV-nél
Jövőre a GYSEV-nél 11 korszerű IC-motorvonat áll forgalomba a Budapest-Győr-Szombathely és a Budapest-Győr-Sopron vonalon - írta a közösségi oldalán pénteken a közlekedési és beruházási miniszter.
