Hírek
2023. Szeptember 05. 09:08, kedd |
Sport
Forrás: MTI
MLSZ - A cél új Orbánok és Stlyesok megtalálása
Nem hagyja figyelmen kívül a magyar kötődésű, a válogatott számára esetlegesen segítséget jelentő futballistákat a szövetség.
Többek között erről is beszámolt Barczi Róbert sportigazgató a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) hétfői elnökségi ülésén, amelyen a professzionális klubok stabil pénzügyi helyzete, illetve a játékosügynökök tevékenységének szigorú szabályozása is téma volt.
A szervezet honlapjának beszámolója szerint az MLSZ sportigazgatósága, illetve a klubok által használt, átlátható és átfogóbb visszajelzési lehetőséget biztosító felület gyakorlati használatát mutatta be az elnökség tagjai számára Barczi Róbert. A két éve megkezdett szakmai folyamat lényege az egységes, egymásra épülő országos munka. Ezt elősegítendő, a rendszerben résztvevő különböző szintű utánpótlásközpontok, rendszeres és alapos információt adnak a sportigazgatóság számára az elvégzett feladatokról, és a fejlődés üteméről, ami a klubok támogatását, értékelését, valamint a pozitív folyamatok biztosítását is elősegíti.
A közlemény szerint szintén a szakmai terület eredménye a korábbinál hatékonyabb játékosmegfigyelői rendszer kiépítése. "A cél, az új Orbán Willik, Stlyes Callumok megtalálása a magyar válogatottak számára. A scouting-rendszer az olyan tehetségeket sem hagyja figyelmen kívül, akiknek egyetlen felmenőjük magyar, és külföldön élnek, futballoznak" - fogalmaz az MLSZ, példaként említve az angol bajnok Manchester City akadémiáján pallérozódó Michael Okekét.
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA), és ezzel összhangban az MLSZ, 2023-tól újra vizsgához köti a labdarúgóügynöki tevékenység gyakorlását. Az elsődleges cél, hogy az ügynöki munka szakmai és etikai normái biztosítva legyenek, és ezzel összhangban a játékosok, edzők, klubok és szövetségek számára igazságos és transzparens rendszer jöjjön létre. A tagszövetségek, így az MLSZ számára további feladat egy új nemzeti szabályzat megalkotása a FIFA által meghatározott kereteken belül, melyet hétfőn fogadott el az elnökség. Ezen szabályzat hatálya - a vizsgakötelezettség mellett - a belföldi tranzakciókra terjed ki. A nemzeti és a nemzetközi szabályzat egyaránt 2023. október 1-jén lép életbe. Ezt követően már csak licenccel rendelkező személy járhat el labdarúgó-ügynökként.
Az elnökség tovább erősítette a professzionális klubok működésére vonatkozó licencelőírásokat. Ahogy az MLSZ beszámolójából kiderül, a magyar szövetség szigorú pénzügyi monitoring rendszerének, illetve a klubok fejlődő munkájának köszönhetően közel egy évtizede stabil rend van az NB I-es és NB II-es egyesületek háza táján. A közmű-áremelkedéssel és az inflációval is megbirkózott a magyar labdarúgás egésze, ideértve a több mint 1400 amatőr egyesületet - derült ki az MLSZ elnökségének ülésén megtartott beszámolóból.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 18. 08:05, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - A Győr hét gólt szerezve nyert az MTK otthonában
A Konferencia-ligában a főtábláért küzdő Győr 7-2-re nyert az MTK Budapest otthonában a labdarúgó Fizz Liga negyedik fordulójának második vasárnapi mérkőzésén.
2025. Augusztus 18. 08:04, hétfő | Sport
Osztrák Nagydíj - Marc Márquez sorozatban hatodszor győzött
Marc Márquez sorozatban hatodszor győzött a gyorsaságimotoros-világbajnokságban: az Osztrák Nagydíj vasárnapi megnyerése után így már 142 pontos előnnyel vezet az elitkategóriának számító Moto GP-ben.
2025. Augusztus 17. 08:41, vasárnap | Sport
A Puskás Akadémia legyőzte a BL-selejtezőre készülő Ferencvárost
A Puskás Akadémia 2-1-re nyert a címvédő Ferencváros otthonában a labdarúgó Fizz Liga negyedik fordulójának szombat esti rangadóján.