Hírek
2016. Október 20. 07:28, csütörtök |
Bulvár
Forrás: Fénypont
Nacsa Olivér az egyensúlyt Lentiben találta meg

Humoristaként ismertük meg, televízióban állandó műsora lett, producerként kezdett dolgozni, most pedig színházat alapít, a sokoldalú Nacsa Olivér, akiről azt viszont kevesen tudják, hogy imád utazni,
hosszú távon vezetni, amikor kikapcsolva az agyát a táj szépségében gyönyörködik.
„Legutóbb Lentiben, kedvenc vidékeim egyikén töltöttünk néhány napot a kedvesemmel, ahová az autópályán mindössze 2 óra alatt kényelmesen eljutunk. Nagyon izgalmas táj, mert azon túl, hogy három ország egy-egy kődobásnyira található a kisvárostól, még az Őrség – Alpokalja – Balaton tengely is rengeteg felfedeznivalót rejt magában” – meséli lelkesen Olivér – „mindenképpen szerettem volna néhány pihentető napot eltölteni, és Szilvinek, aki nem járt még ott, mindezt megmutatni”.
Vendéglátói a híres zalai vendégszeretettel fogadták őket és persze rögtön tudták, hogy mi kell a pihenni vágyó vendégeknek.
A pár sosem gondolta volna, hogy itt találnak rá egy, az országban egyedülálló energia parkra, ahol a gyógyvíz hatását a jótékony földsugárzással kiegészítve tudnak megújulni.
„Én még a cipőmet is azonnal ledobtam, hogy végigsétáljak a száraz Kneipp sétányon.” – tette hozzá Olivér párja, Szilvia mosolyogva.
Olivér elmondása szerint a kikapcsolódás és feltöltődés mellett a romantikát is célul tűzték ki, amikor a június közepén megnyitott Thermal Hotel Balance-t választották. Munkájuk miatt ritkán jut alkalmuk egy kicsit romantikázni. Most viszont már az autópályán a Körösi völgyhídnál megcsodálták a naplementét, az estét pedig egy finom vacsorával és fürdőzéssel zárták.
„Az együtt töltött pillanatok varázsa legtöbbször nevetésbe torkollik. Szilvi egy imádni való lány – veszi át a szót Olivér – folyton azon mesterkedik, hogyan tud engem megtréfálni, víz alá nyomni, vagy éppen gyanútlan tévénézés alatt párnával megtámadni – nevet – persze ilyenkor én sem maradok adós. A szálloda napokban átadott Élményfürdőjében minden helyszínt és kelléket megtaláltunk ahhoz, hogy gyermekké válva „visszavágjunk” a csínyekért. Még csúszdázni is tudtunk, mert bár hűvösebbre fordult az idő, de itt télen-nyáron használható csúszdákkal várják a vendéget. A romantikus napokból hamar, mindent felfedezős és kipróbálós napok lettek.”
Ezek érdekelhetnek még
2023. Szeptember 14. 09:13, csütörtök | Bulvár
Autóval átment egy földön fekvő férfin, majd elhajtott
A Debreceni Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja azt a férfit, aki áthajtott egy út szélén fekvő emberen, majd segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt.
2023. Szeptember 10. 17:28, vasárnap | Bulvár
Lezuhant egy repülőgép Magyarországon - Videó
Lezuhant az egyik, bemutatót tartó repülőgép a börgöndi repülőnapon vasárnap - közölte a székesfehérvári önkormányzat kommunikációs központja az MTI-vel.
2023. Szeptember 08. 07:45, péntek | Bulvár
Kiemelik a vízből a Balatonba zuhant rendőrségi helikoptert
2023. Szeptember 07. 17:25, csütörtök | Bulvár
A Balatonba zuhant egy rendőrségi helikopter - Videó
A Balatonba zuhant egy rendőrségi helikopter Balatonszéplak közelében csütörtök délután, a balesetnek nincs súlyos sérültje – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK).