Hírek
2019. Március 22. 05:00, péntek |
Életmód
Forrás: mti
Összeütköző apróbb sziklákból jöhetett létre az Ultima Thule
Új elemzések szerint az égitest rotáló mozgást végző apró kőzetfelhők összeolvadásának eredményeként formálódó két objektum összeütközésekor alakult ki.
A két objektum a Naprendszer korai időszakában lassan olvadt eggyé, így alakult ki a tudósok által korábban hóemberhez, majd inkább mézeskalács-figurához hasonlított égitest. Az új ismereteket a NASA kutatói a héten mutatták be a texasi Woodlandsben tartott 50. űrkutatási konferencián.
A Kuiper-övben található jeges bolygókezdemény 6,5 milliárd kilométerre van a Földtől, ez a Naprendszer eddig vizsgált legtávolabbi égitestje. A kisbolygóövben mintegy 800 ismert objektum van, amelyek kulcsként szolgálhatnak ahhoz, miként jöttek létre az égitestek mintegy 4,6 milliárd évvel ezelőtt.
A NASA New Horizons nevű űrszondája január elsején repült el a hivatalosan az MU69 nevet viselő égitest mellett. Az első felvételek alapján úgy becsülték a kutatók, hogy két egymáshoz kapcsolódó gömbszerű test alkotja, így formája hóemberhez hasonlít. A nagyobbik felét Ultimának, a kisebbet Thulénak keresztelték a kutatók. A későbbi képek szerint azonban a két alkotórész inkább "lapos palacsintákhoz, vagy hamburgerekhez" hasonlít - olvasható a ScienceNews tudományos portálon.
Az űrszikla geológiájáról készített első térkép magyarázatot adhat a laposságára. A térképen látható a két fő alkotórészen egy-egy dombszerű kiemelkedés - mondta Jeff Moore kutató. A kutatók szerint ezek a kiemelkedések kis vagy közepes méretű különálló testeket jelenthetnek, melyek forgó lemezekké rendeződtek, mielőtt egymással ütköztek. Ez a forgómozgás oszlathatta szét az anyagot ilyen képződménnyé, és laposíthatta el a testet.
William McKinnon, a St. Louis-i Washingtoni Egyetem munkatársa bemutatta az Ultima és a Thule összeütközéséről készített számítógépes szimulációt: a két test valószínűleg 2 méter per másodperces sebességgel mozgott, amikor összeütközött.
Az Ultima Thulét 2014-ben a Hubble teleszkóp fedezte fel, a NASA 2015-ben döntött úgy, hogy a New Horizons misszióját kiterjesztik a kisbolygó vizsgálatára.
Az űrszondát 2006. január 19-én indították útnak, elsődleges feladata a Pluto kutatása volt, 2015. július 14-én haladt el a törpebolygó mellett, minden eddiginél közelebb jutva hozzá.
A New Horizons a következő hónapokban további felvételeket küld haza - az összes adat visszaküldése két évbe is telhet -, és az Ultima Thule kisbolygót elhagyva holdak után kutat tovább a Kuiper-övben, a Naprendszer legtávolabbi zugában.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 26. 09:00, vasárnap | Életmód
Rendőrség: 133 ember életét mentették meg a Balatonon idén
Idén 76 mentési kivonulás során 133 ember életét mentették meg a vízirendőrök a Balatonon - közölte a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság a vízbe fulladás megelőzésének világnapján az MTI-vel.
2026. Július 25. 09:34, szombat | Életmód
Elindul a közmédia megújulásáról szóló szakmai egyeztetés
2026. Július 25. 09:00, szombat | Életmód
Tíz nap alatt négyezer program várja a látogatókat a 35. Művészetek Völgye Fesztiválon
Tíz nap alatt négyezer program várja a 35. Művészetek Völgye Fesztivál látogatóit Kapolcson, Vigántpetenden és Taliándörögdön augusztus 2-áig.
2026. Július 24. 16:00, péntek | Életmód
Verdi-gálával tér vissza az Operaházba Plácido Domingo
Verdi-gálával lép a Magyar Állami Operaház színpadára Plácido Domingo szeptember 23-án, partnere Sáfár Orsolya, Mester Viktória, Brickner Szabolcs és Cser Krisztián lesz.
