Városlista
2026. június 11, csütörtök - Barnabás

Hírek

2023. Június 21. 12:16, szerda | Életmód
Forrás: mti

Öt szurikáta született a Szegedi Vadasparkban

Öt szurikáta született a Szegedi Vadasparkban

Öt szurikáta (Suricata suricatta) született a Szegedi Vadasparkban, a kölykök szépen cseperednek, így a közönségkedvencnek számító cibetmacska-féléket a látogatók is megfigyelhetik tágas kifutójukban.

Az öt kölyök május közepén tűnt fel a szurikáták földalatti üregrendszereiknek bejáratánál, a szülők és testvérek akkor még izgatottan vigyázták őket, hiszen kissé korainak tűnt, hogy a felszínre jöjjenek. A közös gondoskodásnak köszönhetően azonban nem történt baj, azóta mindegyikük szépen és egészségesen fejlődik.

A szegedi állatkertben régóta gondoznak szurikátákat. A jelenlegi szülők 2021-ben érkeztek Szegedre Pécsről és Budapestről. Azt, hogy szépen egymásra találhattak, és jól érzik magukat a vadasparkban, az is mutatja, hogy immár három alomból származó tíz utódjukkal együtt élnek igen mozgalmas életet kifutójukban. Hosszabb távon természetesen a felnövő utódok más állatkertekbe kerülnek, hiszen véges a tartóhely kapacitása, ahogy vadon is elvándorolnak idővel a fiatalok.

A szurikáták Dél-Afrika száraz szavannáin nagy családokban élnek, amelyekben csak az alfa-nőstény szaporodik, a többiek segítenek az utódok nevelésében. A kölykök - tizenegy hetes vemhesség után - október és március között vakon és szőrtelenül jönnek a világra.

A 700 gramm körüli testtömegű cibetmacska-félék szorosan együttműködő családokban élnek, amelyek egymással azonban időnként véres harcokat is vívhatnak. Kiterjedt üregrendszereket ásnak, amely védelmet biztosít számukra a ragadozókkal szemben. Táplálékuk jelentős részét ízeltlábúak, köztük mérges skorpiók is, valamint kisebb gerincesek teszik ki, de a gyümölcsöt sem vetik meg.

Bár ügyes ragadozók, kis termetük miatt rájuk is sokan vadásznak, szinte minden irányból jöhet veszély - az égből ugyanúgy lecsaphat rájuk egy ragadozó madár, mint a földalatti üregeikbe is behatolhat egy kígyó. Ezért is álltak össze szoros, családi köteléken alapuló csoportokba, így tudják egymást figyelmeztetni speciális hangjelzéseikkel a veszélyre, de adott esetben össze is foghatnak egy rájuk veszélyes kígyó elűzésére.

Hasonlóan más üregekben élő kisemlősökhöz - mint az ürge és a prérikutya - a szurikátáknál is vannak őrszemek, akik a veszélyt lesik, többnyire állva vagy felegyenesedve ülve. Talán emiatt, és azért, mert előre néző szemeik vannak, apró emberek benyomását keltik, és rendkívül népszerűek az állatkert látogatói között.

Címkék: szurikáta, vadaspark

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 11. 17:00, csütörtök | Életmód

Folytatódik a Veszprémi Petőfi Színház öt éve indult átépítése

2026. Június 11. 10:00, csütörtök | Életmód

Emberen tesztelték a sejteket megfiatalító kezelést

Emberen tesztelték a Life Biosciences sejteket megfiatalító génterápiás kezelését - írja a nature.com.

2026. Június 11. 07:00, csütörtök | Életmód

Allianz: a rolleres károk legnagyobb részét bérelt elektromos járművekkel okozzák

A rolleres károk csaknem kilencven százalékát bérelt eszközökkel okozzák, ezért is sürgető a szabályozás - derül ki az Allianz Hungária biztosító szerdán közzétett elemzéséből.

2026. Június 10. 12:00, szerda | Életmód

Már 2025/2026-os tanévben sem alkalmaznák a pedagógusok teljesítményértékelési rendszerét

A Tisza Párt két képviselője által kedden benyújtott törvényjavaslat hatályon kívül helyezné az értékelési rendszerről szóló belügyminisztériumi rendeletet is.