Hírek
2018. Június 12. 13:01, kedd |
Belföld
Forrás: infovárosok/törvényszék
Utánfutót lopott, majd azzal tűzifát – nem válogatott a tolvaj
Üzletszerűen elkövetett lopás és egyedi azonosítójel meghamisításának bűntette miatt emelt vádat az ügyészség egy 28 éves, Devecser melletti faluban élő férfival szemben,
aki tavaly augusztus végén, néhány nap leforgása alatt segédmotort, utánfutót és kerékpárokat lopott Ajkáról, a motor és az utánfutó alvázszámát megváltoztatta, majd a lopott utánfutóval a kolontári erdőből tűzifát tulajdonított el.
A vádirat szerint az elkövető tavaly augusztus végén éjjel egy, az utcán parkoló segédmotorkerékpárt, valamint egy utánfutót tulajdonított el Ajkán. A vádlott a motort és az utánfutót is a lakóhelyére vitte, ahol mindkettő alvázszámát megváltoztatta, a motort átfestette, az utánfutó rendszám tábláját pedig levette és elégette. Az eltulajdonított értékeket a rendőrség a férfitól lefoglalta, és a sértetteknek kiadta, azonban a járművekben okozott rongálási kár nem térült meg.
A vádlott pár nappal később ismét Ajkára ment, ahol egy zárt udvarból kerékpárokat lopott, melyek közül a kisebb értékű bicikli lefoglalásával a sértettnek okozott, közel 150 ezer forintos kár részben megtérült.
A férfi tavaly szeptember elején két társával már a Kolontár melletti erdőbe ment lopni, egy, a tulajdonát képező, rendszám nélküli személygépkocsival, és a hozzá kapcsolt -korábban Ajkáról ellopott- utánfutóval. A három vádlott az erdőből 4 köbméter mennyiségű vörös tölgy tűzifát tulajdonított el, s szállított a férfi lakóhelyére, ahol a 80 ezer forint értékű faanyag utóbb lefoglalásra került.
A járási ügyészség a többszörös visszaesőnek minősülő férfival szemben fegyházbüntetés kiszabását, továbbá a falopás elkövetéséhez használt személykocsi elkobzását is indítványozta a vádiratában.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 11. 13:00, csütörtök | Belföld
Vitézy Dávid: felveszik a kesztyűt a lassújelekkel szemben
Felveszik a kesztyűt a lassújelekkel szemben, ezen a nyáron a MÁV-nál olyan pályafelújítási program indult, amelynek célja, hogy legalább a legfontosabb, legnagyobb forgalmú vasútvonalakon csökkenjenek a lassújelek
2026. Június 11. 11:00, csütörtök | Belföld
Magyar Péter: Sulyok Tamás nem állt ki a bántalmazott gyerekek vagy az üldözött civilek mellett
Sulyok Tamás egyszer sem állt ki a bántalmazott gyerekek vagy az orbáni hatalom által üldözött civilek és a jogállam mellett, de a saját pozíciója miatt minden nap külföldön panaszkodik
